Magyarok Szövetsége-Oroszlány

"Magyarnak lenni,büszke gyönyörűség"


magyarok_szovetsege_logo.jpg


 

A Magyarok Szövetsége feladata, célja, működése

Bevezetőként tekintsük át, milyen környezetben jött létre, és hogyan működik a Magyarok Szövetsége?

Jelenleg az önmagukat a fejlett nyugati világhoz tartozó társadalmaknak valló országok beolvasztása folyik egy új, a nemzetközivé vált „bankárhatalom” által irányított hatalmas birodalomba, melyet az amerikai elnökök „Új Világrendnek” neveznek. Ez a háttérben működő hatalmi központ uralja a pénzek áramlását, a tömegtájékoztatást, és ezen keresztül a vezető politikusokat, illetve pártjaikat. Leghatékonyabb eszköze pedig a manipulált tömegtájékoztatás: az országos újságok, rádiók, televíziók. Nem véletlen, hogy ezek nálunk is külföldi érdekeltségű tulajdonban vannak. A „közszolgálatinak” csúfolt médiák pedig a kormány „pénzcsapjának” szigorú pórázán működhetnek, szűk mozgástérrel.

Ennek a folyamatnak része az Európai Uniónak a valós egyenjogúságon alapuló szövetsége helyett birodalmi kormányzósággá való alakítása, melyben a tagállamok elvesztik függetlenségüket, mind politikai, mind gazdasági értelemben. Mindehhez kapcsolódik az önálló nemzettudat, nemzeti érdek, nemzeti kultúra megsemmisítése.

Az elmúlt húsz év során Magyarországon nem alakult ki valós, a nemzeti érdekeket megfogalmazó, és azokat hatékonyan képviselő civil társadalom! Mi ennek az oka?

Az idegen mintára létrehozott, jelenlegi politikai-társadalmi berendezkedés működési rendje az egykamarás parlamenti működés.
Ennek szereplői a politikai pártok, a politikusuk, a szakértők és az állampolgárok. A politikusok azok, akik döntenek és irányítanak, meghatározzák életünk kereteit és terét, megmondják azt, hogy mit kell csinálnunk, mennyi adót fizessünk, cserébe pedig helyettünk és értünk mindent megoldanak.

Az állampolgárnak egyetlen dolga van csupán, az adó fizetése.
A jelenlegi politikai-hatalmi rendszer és hatalmi szerkezet fenntartásának, és a jövőben történő további működtetésének ugyanaz az eredménye: az állam a csőd szélén kényszerül táncolni.

Miért? Mert kiszolgáltatták az „Új Világrendnek”, azaz világbirodalomnak, amit álnéven globalizációnak neveznek.

Tudni kell, hogy Magyarország 3 éve államcsődben van, vagyis ebben az időszakban nem tudott egyetlen fillért sem visszafizetni azoknak a pénzintézeteknek, amelyeknek tartozik. Hiteltartozásait és annak kamatait, további, újabb hitelfelvételekből törleszti. Ennek oka többek között, hogy a hazánkban működő multinacionális cégek folyamatosan kiviszik az országból az állampolgárok által befizetett adót. Így az államnak egyetlen fillére sem marad az államkölcsönök visszafizetésére. Ma már minden tisztességes (nem csak magyar) szakember, társadalomtudós, közgazdász kimondja, hogy ebben a rendszerben maradva Magyarország soha nem fog kiszabadulni az adósságcsapdából!!! (Igaz, teljesen el is hallgatja őket az országos sajtó.)

Mi a feladata a Magyarok Szövetségének?

Alulról szerveződve ki kell alakítanunk saját, működőképes közösségeinket, és meg kell ismertetnünk a Szövetség tevékenységét, alapelveit és céljait (vagyis saját magunkat) településeinken, és megyénkben. Ezután meg kell mutatnunk azt, mit tudunk. Megmutatni, hogy szervezetileg és szakmailag is alkalmasak vagyunk arra, hogy az adott településen és megyében előremutató, az egész közösség javát szolgáló programokat tudunk javasolni és megvalósítani. Vagyis működőképessé tudjuk tenni a helyi viszonyokat.

Annak érdekében, hogy ezt el tudjuk érni, részt kell vennünk az önkormányzati testületi üléseken, a helyi és országos, civil és szakmai szerveződések ülésein, és a szakmai konferenciákon. Meg kell ismertetnünk a Szövetség munkáját a civil, a szakmai és az önkormányzati szakemberekkel és képviselőkkel, valamint számon kell kérni a jelenlegi önkormányzati testülettől azt, mennyire képviselik a választópolgárok érdekeit tevékenységük során.

Így készülünk a jövő őszi, önkormányzati képviselő- és polgármester-választásokra. Ha az emberek megismerik munkánkat, és megszeretnek bennünket, akkor közülünk, illetve az általunk támogatott emberek közül kerülnek majd ki a jövőben megválasztott tisztségviselők. Ezek az általunk támogatott képviselők pedig a tőlünk kapott munícióval ellátva tudják majd vezetni az önkormányzatokat. Ez olyan kiindulópontot jelent, amiből már lényegesen könnyebben lehet a jó irányba tovább lépni.
A Szövetség részletesen kidolgozott programmal is rendelkezik (A Nemzeti Érdek Programja), melyet a Szövetség tagozatai rengeteg idő, és fáradtság árán készítettek el.

A Magyarok Szövetsége feladata nem kevesebb, mint az, hogy bejuttassa a felsőházba a magyar nemzetet. Vagyis 13 millió magyar embert kell bejuttatnunk a magyar nemzet Országgyűlésébe!

Ehhez meg kell szerveznünk azt a társadalmi erőt, amely létre tudja hozni, és meg tudja alkotni a Magyar Országgyűlés felsőházát. Ehhez illeszkedik Alaptörvény javaslatunk, mely az alkotmányos rend helyreállítását teszi lehetővé.

A Magyarok Szövetsége tehát továbbra sem kíván párt lenni, megmarad pártok fölötti szerveződésként. Arra a társadalmi feladatra, amely szerint a Szövetség szerveződött, vagyis a magyar nemzet társadalmi önszerveződésnek az elindítására és megalkotására nem a napi pártpolitizálás a megoldás. Mi nem veszünk részt abban, hogy részekre szedjük a magyar társadalmat! Mi vagyunk talán az egyetlenek, akik soha nem bántottak senkit, aki a nemzet érdekét kívánják szolgálni.

Stratégiai cél egy olyan önszerveződés létrehozása (bankkal, szövetkezettel, társadalmi struktúrával, tv-vel, újsággal, nyomdával), ami önmagától működik, önálló arculattal rendelkezik, és képviselni tudja a magyar társadalmat.

Természetesen. Ám a végső cél eléréséhez sok részfeladat megoldása is szükséges. Az előttünk álló 2010-es év legfontosabb rövidtávú céljai és feladatai a következők:

Jól működő országos és megyei munkacsoportokat kell létrehozni. Az önkormányzati választásokon való részvétel érdekében a helyi közösségeket tagegyesületként kell bejegyeztetni. Fontos a tagság folyamatos képzése is. Mindezek mellett a társadalmi életben való állandó jelenlét szükséges, erre hivatottak a lakossági fórumok, rendezvények.

Országgyűlési választások előtt állunk, és természetes, hogy egyértelműen meg kell fogalmazni ezzel kapcsolatos álláspontunkat. Világosan meg kell mutatni a Magyarok Szövetsége pártok felettiségét. A képviselőjelölteknek felkínáljuk az ún. Társadalmi Szerződés aláírásának lehetőségét, és a közvélemény elé tárjuk, ki írta alá. De nem állunk egyik párt mögé sem. Tagjainkra bízzuk a döntést, kiben látják, hogy valóban a nemzeti érdekeket fogja képviselni.

A nagy kihívás az önkormányzati választás lesz. A cél az, hogy minden településen, ahol a Magyarok Szövetségének legalább egy embere van, induljon el képviselőjelölt az önkormányzati választáson!

Megkezdtük a Felsőházi Szövetség szervezését (önkormányzatok, szakszervezetek, civil érdekképviseletek, külhoni magyarság) is.

Megyei szervezeteink különböző rendezvényeik segítségével építenek kapcsolatokat, és vonják be a külhoni magyarokat.

A 2010-es év első fontos országos eseménye a február 7.-i Országos Munkaértekezlet Kunszentmiklóson. Ezt követi a Kurultaj, illetve a Magyarok Országos Gyűlése. Június elejére az is kiderül majd, hogy együtt, vagy külön-külön zajlik a két rendezvény. A cél természetesen az egység megteremtése.

Milyen lehetőséget lát a Magyarok Szövetsége arra, hogy a rengeteg áldozatos munka a kívánt célok eléréséhez vezessen?

A társadalom továbbéléséhez plusz energia kell, tehát az embereket az önmagukért végzett társadalmi munkára kell rávenni. Mit jelent ez?

A rendszer megbukott, és hogy elkerüljük a véget, többletenergiát kell mozgósítani. Ugyanúgy, ahogyan 1945 után, amikor az emberek önként mentek ki az utcára dolgozni. Mert vezette őket az élet vágya, és az igény, hogy az országot működőképessé és élhetővé tegyék. Most is erre van szükség. A társadalomban még megmaradt plusz energiára. Ez az egyetlen, aminek a segítségével az ország képes lehet kilábalni.

A Magyarok Szövetsége elsődleges feladata, hogy az országért tenni akaró embereket megszervezze, és a társadalmat, a magyarságot az önmagáért végzett társadalmi munkára rávegye. 20 év késéssel, most kezdődött el a valódi civil társadalom megszervezése, és megteremtése. Eddig csak eltartott civil szervezetek voltak, önműködőek nem. Az állami újraelosztó gépezet folyamatosan eltartotta és ellenőrizte őket. Néhány patrióta szervezetet kivételével - akik soha nem nyertek pályázati pénzeket - önműködő képességét senki sem bizonyította eddig.

Akárcsak 1945 után, most is ugyanúgy megvannak a romok. Igaz, többnyire a saját fejünkben találhatóak.

Eddig nem sok szervezet próbálkozott ennek a minőségi ugrásnak a végrehajtásával, de ezek között a szervezetek között is csak egy van, amelyik ebben valós eredményeket tudott elérni. Ez pedig a Magyarok Szövetsége.

Az állam is érzi, hogy plusz energiára van szükség. Eddigi gyakorlata minden esetben újabb és újabb adók kivetése és beszedése volt. Még véletlenül sem olyan megoldásokat választott, amivel az önkormányzatok, a gazdálkodók működésének hatékonyságát növelni és segíteni tudta volna. Nem tanította meg a vállalkozókat, vagy az önkormányzatokat jobban gazdálkodni, jobban működni az iskolákat és az egészségügyi intézményeket.
A segítségünkkel aktivizálódott plusz energiát azonban nem szabad olyan államnak odaadni, amelyik a jelenlegi, változatlan szerkezetben és rendszerben működik.

Szövetkezetet is azért alapítunk, hogy minimálisra csökkentve a külső szervezetek általi pénzelvonást, megkönnyítsük tagjaink mindennapi megélhetését. Szükség van egy bankra is, mert ezzel el lehet kerülni, hogy külföldi tulajdonú cégcsoportok lehetetlenné tegyék a Szövetség tagjainak tulajdonában lévő cégek működését, vagy az önkormányzatok életét.

Hiába adunk mi jó ötleteket a polgármestereknek, ha olyan cégcsoportok települnek rá az önkormányzatokra (pl. külföldi tulajdonú bankok), amelyek lehetetlenné teszik működésüket.

A kaláka munka szerepe is óriási jelentőségű, társaink és saját magunk segítése érdekében. A kaláka munka egy részét, tehát a közösségek egymást segítő tevékenységét (pl. közös munka a szőlőben) ma a magyar állam bünteti. De azt már nem, amikor az állampolgárok, az állam el nem végzett feladatai miatt szerveznek kalákát (pl. iskolák festése, karbantartása, pénzgyűjtés tisztasági csomagra stb.)

A bukott rendszernek azonban rövidesen nagy szüksége lesz a Szövetség által megszervezett, és a kezünkben lévő energiára és pénzre. Illetve arra a rengeteg munkára, amivel már bebizonyítottunk, hogy lehetséges a közösségeket önmaguk megmentéséért és a jövőért végzett társadalmi munkára aktivizálni. Ez a mi hajtóerőnk. Ám mindazt a többletenergiát, amit a magyar társadalom az állam bukásának elkerülése érdekében mozgósítani tud, nem lehet ingyen odaadni az államnak.

Cserébe kérjük a felsőházat, az elszámoltatást! A földet, vizet, levegőt és az ásványkincseket pedig nem adjuk!

Szerkesztette: S. Varga László

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 10
Havi: 33
Össz.: 23 343

Látogatottság növelés
Oldal: Mi a Magyarok Szövetsége
Magyarok Szövetsége-Oroszlány - © 2008 - 2024 - oroszlanymsz.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »